Kulturális látnivalók
Megtekintésre érdemes városkák, nevezetességek a környéken
Taxenbach (10 km) – Kitzlochklamm
Rauris közvetlen közelségében fekszik a Kitzlochklamm, melyet a raurisi patak vize évezredes munkával vájt a puha mészkőbe. A szurdokot már 1553 óta használják aranymosásra, és bányászatra. A két órás túra során folyóparton, fahidakon át és hatalmas sziklák árnyékában vezet az út. A természet alkotómunkája nem csak a szurdok falain kápráztat el, hanem a Kitzlochklamm cseppkőbarlangjában is.
Klammstein (23 km) – Lovagi vár
Klammstein a gasteini völgy legrégebben lakott települése, ahol már a középkorban lovagi vár állt. A vár az idők során jelentősen megrongálódott, és mindössze húsz éve került sor újáépítésére, és most teljes pompájában magasodik a környék fölé. Ma lovagi rendezvények, és vacsorák, illetve a környék történelmét bemutató kiállítás vár itt rád.
Kolm Saigurn (23 km) – Kilátópont, szánkópálya
A raurisi völgyet lezáró hegy oldalán vezet fel az út a lélegzetelállító panorámát kínáló kilátópontig. Fentről belátható az egész völgy, és az is pontosan megfigyelhető, ahogy véget ér. A kilátónál dönthetsz, hogy a különböző nehézségű túraútvonalak egyikét, vagy a tanösvény járod be, esetleg visszatérsz a hegy lábához, és próbára teszed a szerencsédet abban a patakban, ahol évszázadok óta mossák a helyiek az aranyat.
Mühlbach (26 km) – Rézbánya
Mühlbachban legérdekesebb látnivaló egy több, mint 5000 éves múltra visszatekintő rézbánya. Ez ma múzeumként funkcionál és lehetőséget biztosít rá, hogy egy tapasztalt bányász vezetésével beletekinthess a régmúlt és modern idők bányászainak életébe. Ha a mélység helyett inkább a magasság vonz, válaszd inkább a panorámautat, mely a Hochkönig oldalán felhaladva biztosít páratlan látványt.
Zell am See (27 km) – A környék “központja”
A város számos lehetőséget kínál egy kis kikapcsolódásra. A belváros középkori hangulatú utcáival nyűgöz le, vagy éppen a számos bolt egyike csábít vásárlásra. A sportosabbak pedig bátran úszhatnak a zell-i tóban is, nincs mitől félni, hiszen a víz minősége eléri az ivóvíz színvonalát. A vizisportok szerelmesei egészen biztosan megtalálják a kínálatban kedvenc időtöltésüket, legyen az vizisí, vagy éppen kajakozás. Zell am Seeből indul az a felvonó is, mely a Smittenhöhe-re visz fel, ahonnan kiindulva szintén számos útvonal biztosítja, hogy a túrázók se csalódjanak. A város rendszeres rendezvényekkel teszi teljessé a programajánlatot.
Kaprun (27 km) – Kitzsteinhorn
Kaprun az környék igazi különlegessége. Már önmagában a látvány és a kristálytiszta levegő is elég vonzerőt jelenthetne, hiszen a három felvonó együtt egészen a Kitzsteinhorn csúcsáig, 3000 m-re repít fel, ahonnan beláthatod az a környező havas hegycsúcsokat. A kapruni gleccseren még akár a nyári síelés felejthetetlen élményét is átélheted, vagy a számos túraútvonal közül választva gyalog járhatod be a vidéket. Télen a hegyoldal a síelők igazi paradicsoma.
Ha extrém élményre vágysz, egy canyoningtúra során Kaprunban átélheted ezt.
Grossglockner (29 km) – Mászás, kirándulás
A Grossglockner a maga 3798 m-ével Ausztria és a keleti Alpok legmagasabb hegye. A hegyet a hegymászóknak 1800-ban sikerült először meghódítani, és mára a 48 km hosszú alpesi autóútnak köszönhetően már a nagyközönség számára is könnyen elérhető. Az út kezdeténél állatpark mutatja be az Alpok élővilágát. Tovább haladva a Kaiser-Franz-Josef kilátópont felé is csodás látvány tárul a szemed elé, majd miután elérted a 2369 m magasan fekvő fennsíkot, részese lehetsz az élménynek, amit anno az osztrák császár és magyar király személyesen élt át.
Sankt Johann im Pongau (33 km) – Lichtensteinklamm
Sankt Johann im Pongau nevezetessége, a Lichtensteinklamm, már évszázadokkal ezelőtt lenyűgözte az embereket, olyannyira, hogy a lichtensteini herceg fahidakkal és korlátokkal tette átjárhatóvá a szurdokot. Innen származik a neve is. A szurdok hatalmas kőfalai sok helyen annyira szűken borulnak egymásra, hogy az ég kékje csak egy keskeny csíknak látszik. Az eddigi 7 millió látogató közül csupán kevés olyan van, akit nem érintett meg a fény és árnyék játéka a sebes vizű patak által kivájt sziklahasadékokban.
Az ifjú látogatókra is számít a város, számukra a Geisterberg játékai, a kisvonat, és a felvonó nyújt felejthetetlen élményeket.
Bad Gastein (40 km) – Termálfürdő
A város legnagyobb vonzerejét termálfürdője jelenti. A radon tartalmú termálvíz, és a magaslati fekvés ezen kombinációja egyedülálló. A gyógyvíz számos betegségben segíti a gyógyulást, illetve hozzájárul a sérülések utáni felépüléshez is. Legyen szó a gyógyfürdő wellness és kozmetikai kezeléséről, vagy a Felsentherme szabadtéri medencéiről, a nyári felüdülés garantált. A termálfürdő különleges téli élményt is nyújt, a szabadtéri melegvizű medencékben fürdőzve gyönyörködhetsz a havas hegycsúcsok látványában.
Leogang (47 km) – Gyalogos- és biciklitórautvonalak
Leogangba érkezve sokrétű programkínálatból válogathatsz. A falu számos gyalogos és biciklitúra útvonal kiindulópontja, de dönthetsz úgy is, hogy nem gyalog hódítod meg a hegyet. A leogangi 8as kabinos felvonó gondoskodik arról, hogy maradjon energiád a csúcson is. Ha azonban a régmúlt idők szelét szeretnéd érezni, akkor válaszd a bányamúzeumot, ahol egyedülálló föld alatti és feletti kiállítás reprezentálja a valaha itt élt emberek életmódját.
Werfen (49 km) – A Werfeni vár, és a jégbarlang
A hohenwerfeni püspökségi várat a 11. században építették, de még ma is teljes pompájában uralja a környéket. A várban történelmi kiállítás, ragadozómadár bemutató, lovagi programok várnak. A nyári hónapok alatt esténként különleges rendezvények (mint sólyombemutató, misztikus est, középkori rendezvény) teszik színessé a kínálatot. Felár ellenében, a gyalogtúrát megspórolandó panorámalift visz fel a várhoz.
Ha filmbarát vagy, biztos ismert számodra az a tény, hogy itt forgatták Clint Eastwood és Richard Burton főszereplésével a nagy sikerű Kémek a sasfészekben c. filmet.
Werfen másik attrakciója a jégbarlang, mely a világon a legnagyobb. Egyedülálló jégképződmények, jégfalak, és jégvízesések jellemzik a barlangot. Bár a jégbarlang nagyobb része több mint egymillió éve keletkezett, még mindig folyamatos változásban van, a külső hőmérséklettől függően olvadnak és képződnek újra a benti látnivalók. Az összesen 40 km hosszú barlang látogatók számára megnyitott részének megtekintése során 134 m-es szintkülönbséget kell megtenni, amely fizikai megterhelésért a látvány kárpótol.
90 km-es körzetben
Golling (65 km) – Vízesés
A gollingi patak vize 75 m magasról zuhan a völgybe, megkapó látványt nyújtva ezzel. Számos festőt is megihletett az alázúduló víz, így számos képen köszön vissza a gollingi vízesés. A környék egyik legromantikusabb, és legkedveltebb kirándulóhelyeinek egyike.
Golling városa egy múzeumvárat is a magáénak mondhat, mely a környék történetét bemutató állandó, illetve évről évre változó kiállítással vár téged.
Hallein (75 km) – Sóbánya
A halleini bányában a kelták már 2500 évvel ezelőtt megkezdés a sókitermelést. A középkori Salzburg fő jövedelmét, és gazdagságát is ugyanez a bánya biztosította, hiszen nem véletlenül nevezték fehér aranynak az itt kitermelt sót. Ma a vezetés során először kisvasút visz mélyebbre, majd hatalmas facsúszdákon csúszhatsz le a hegy gyomrában lapuló a múzeummá alakított, misztikus hangulatú tárnákhoz, ahol megismerheted a régi bányászok munkáját, és életre szóló emlékeket szerezhetsz.
Krimml (75 km) – Európa legnagyobb vízesése
A Krimml vízesés 380 méteres magasságával Európa leghosszabb szabadon alázuhanó vízesése, a világ ranglistáján pedig az ötödik helyet foglalja el. Az évente több, mint 350 ezer látogatót vonzó látványosság, méltán a vidék egyik legkedveltebb turistahelye. Mivel 1687 méter magasan található, a vízpermet télen vastag csillogó jégpáncélba burkolja a környező sziklákat és növényeket. Három zuhatagból áll.
Az alsó, kétlépcsős vízesésnél 17 gleccserfolyó egyesült vize zuhan a mélybe, csakúgy mint a 100 m hosszú magasan található középső, illetve a 145 m hosszú felső zuhatagnál. A vízesések látványa magával ragadó, és egyedülálló élmény.
Hellbrunn ( 86 km) – Hellbrunni kastély
A hellbrunni kastélyt egyetlen céllal építették. És ez a szórakozás volt. Csakúgy, mint akkor, a kastély ma is az életörömöt és az ünneplést szimbolizálja, és eredeti céljának megfelelően használják, hiszen a tréfás vízi játékok, a zenepavilon, a bábszínház, és a hatalmas park kellemes felüdülést jelentenek a nyári forróságban.
Bechtersgaden (87 km, már Németországban) – Hitler Sasfészke
Bechtersgaden gyönyörű kisváros kb. 15 km-nyire Salzburgtól, közel a német-osztrák határhoz. Legfőbb nevezetessége a város látképét uraló Kehlsteihaus hegyen álló Hitler “Sasfészke”, melyet mára étteremmé alakítottak át. Még ma is láthatóak a Harmadik Birodalom valaha volt vezetőinek házai, az SS-kaszárnyák, őrépületek, és bunkerrendszerek. A még álló épületek ma étteremként, vagy szállodakánt funkcionálnak. A város maga, csodás környezetben terül el.
Königssee (91 km, már Németországban) – Németország egyik legszebb tava
A Königssee tavát sokan Németország legszebb tavának tartják. Nem is csoda ez, hiszen a tó a kristálytiszta, smaragdzöld színével, és mesés hangulatával varázsol el. A fjordszerű Königssee nemcsak a legszebb, hanem a legtisztább vizű tó is Németországban. A víz csodás látványát tökéletesen keretezi a tiszteletet parancsoló hegy, a Watzmann. Ha szeretnéd a saját kezeddel megérinteni a jégkorszakot, a tó kiváló lehetőséget nyújt, hiszen a Königssee ennek az ősi időnek a modern maradványa.
Salzburg (96 km) – Mozart szülővárosa, és Salzburgerland fővárosa, rengeteg látványosság
Mozart városa egész napos programmal szolgálhat neked. A gyönyörű belvárosban tett séta segít megérezni a város hangulatát, vagy választhatod a 900 éves Hohensalzburg erődítményét is, hogy fentről letekintve tervezd meg a napodat. Számtalan múzeum vár rád itt, mint a Salzburgi rezidencia háromszáz éves múltra visszatekintő épülete, és híres képtára, vagy Mozart szülőháza, ahol a zeneszerző életét feldolgozó kiállítás tekinthető meg. A hatalmas barokk jellegű dóm sem okozhat csalódást a pompa kedvelőinek, csakúgy, mint a Mirabell kastély, mely csodás márványtermeiről vált híressé, de itt található a világ legszebb házasságkötő terme is. Szintén kellemes kikapcsolódást kínál a város állatkertje, mely természetes életkörülményeik közt mutat be számos egzotikus állatfajt.